Nagyon gyakori, hogy a párunkkal eltérő konfrontálódási stílust hozunk a kapcsolatba. Ezek a stílusok többnyire a családi mintáinkból alakulnak ki. Van, aki azt tanulta meg gyerekkorában, hogy a hangos viták veszélyesek, ezért a konfliktust jobb elkerülni. Más olyan közegben nőtt fel, ahol a veszekedések hevesek voltak, de gyorsan lezárultak, és az élet ment tovább. Megint más olyan közegben nőhetett fel, ahol senki nem emelte fel a hangját, a konfliktusokat viszont hosszú, részletes magyarázatok követték. Ilyenkor a problémák megbeszélése elsősorban racionális érvelésen keresztül történt. Ezeket a stílusokat hordozzuk tovább a párkapcsolatainkba.

Előfordulhat, hogy a partnerünk egy számunkra teljesen idegen konfrontálódási stílust hoz a kapcsolatba. Olyat, amellyel korábban nem találkoztunk, és éppen ezért zavaró vagy frusztráló lehet, mert nem értjük a reakcióit. Ilyenkor könnyen megijedhetünk: mi van, ha egyszerűen nem illünk össze? Mi történik, ha szinte minden helyzetben ellentétesen működünk – az egyikünk azonnal felcsattan, a másik pedig már zárkózik is befelé?

Fontos hangsúlyozni, hogy még ha a stílusok nehezen összeegyeztethetők is, a kapcsolat sorsa nem ezen az egy tényezőn múlik. Érdemes azonban ránézni, milyen alapmintázatokat különböztethetünk meg.

A gyors, intenzív érzelmi reakcióval járó működést nevezzük lobbanékony stílusnak. Ilyenkor fordul elő, hogy egy vitában nagyon gyorsan felcsattanunk. Ha valaki mindenáron igyekszik elkerülni az összetűzéseket, inkább elkerülő stílusról beszélhetünk. A validáló stílusra pedig az jellemző, hogy a fél nyugodtan próbál kompromisszumot keresni, és hosszan, érvekkel igyekszik közelíteni az álláspontokat. Bár első pillantásra ez utóbbi tűnhet a „legideálisabbnak”, a lényeg továbbra sem az, hogy ki melyik kategóriába tartozik — hanem az, hogyan tudunk ezekkel a különbségekkel együttműködni.